nyitott színes eleven

Fogadj örökbe műtárgyat!

2015.03.25. 11:22

fogadjorokbe.jpg

 

Március 19-én hatalmas sikerrel indult el a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum „Fogadj örökbe műtárgyat!” elnevezésű akciója. A főépület, méltón a nevéhez, palotává, az Egry terem pedig bálteremmé alakult, ahol a meghívott vendégek elsőként láthatták azokat a kisfilmeket, melyeken a restaurálásra váró műtárgyakat neves szakemberek, ismert győriek vagy éppen az adott műtárggyal foglalkozó múzeumi kollégák ajánlanak a jövendőbeli mecénások figyelmébe.

 

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum első alkalommal hirdet magánszemélyek, szervezetek és vállalkozások segítségével az intézményében őrzött muzeális értékek restaurálására vonatkozó éves programot. A „Fogadj örökbe műtárgyat!” egy győri kezdeményezés, amely nem jelképes összeggel megváltott „virtuális gondoskodás”, hanem minden esetben konkrét céllal megvalósuló támogatás. Segítségével a közgyűjtemények prioritást élvező alapfeladatát, a múzeum műtárgy-és állományvédelmi munkáját segíthetik az alkalmi mecénások. Az új programban kiemelten kezelt területnek számít a múzeum állandó kiállításaiban, valamint raktáraiban őrzött műalkotások (festmények, szobrok, rajzok és grafikai munkák), az iparművészeti gyűjtemény unikális darabjai (bútorok, porcelán, üveg és fém tárgyak) és jelentős történeti tárgyi emlékek, írott és nyomtatott dokumentumok köre.

Az akciónak amellett, hogy fontos feladata a műtárgyvédelem, egy másik apropója is van idén. 2015-ben ünnepeljük a győri múzeum alapítójának, Rómer Flóris (1815-1889) bencés paptanár születésének 200. évfordulóját. Rómer érdemei közé tartozott a magyar műemlékvédelem és múzeumügy teljes körű, aktív szellemi támogatása. Értékmentő és kultúraközvetítő érdemei ma is példaértékűek a hazai műemlék- és műtárgyvédelem szempontjából. A Rómer - emlékév programjai mellett az intézmény e „műtárgymentő” kezdeményezésével alapítójának kiemelkedő szakmai tevékenységére is emlékezik. A program keretében elsőként Borsos József festőművész Pálffy János, a neves műgyűjtő mecénásról készített olajfestménye újul meg Horváth Ottó támogatásával.

A műtárgyakról 12 kisfilmet készített Péter Móni és Bognár Alex, melyeket folyamatosan bővítve Önök is megtekinthetnek a Rómer Múzeum YouTube csatornáján, illetve ebben a bejegyzésben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr827302970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása