nyitott színes eleven

pi.jpgPatkó Imre (1922-1983) kezdetben újságíróként a Szabad Nép, később a Népszabadság munkatársa volt. Később az 50-es, 60-as években a Magyar Rádiónál és a Távirati Irodánál töltött be különböző tisztségeket. 1974 és 1979 között a Magyar Nagykövetség tanácsosaként Franciaországban teljesített szolgálatot. Életének utolsó éveit a Nemzetközi Szemle szerkesztésével, karéliai úti élményeit rögzítő könyvének megírásával, és az időközben hatalmasra duzzadt képző- és iparművészeti gyűjteményének rendszerezésével töltötte.

A műgyűjtő különös, majdhogynem különc embernek számított. A gyűjtés számára nem a birtoklási vágy megnyilatkozását, hanem egy magasabb szellemi régióba emelkedés lehetőségét jelentette. Ehhez párosultak olyan lélektani mélységekből táplálkozó kvalitások, mint a megingathatatlan kitartás, következetesség, átlagon felüli érzékenység, széleskörű érdeklődés, a maradandó értékek felismerésének képessége. Mindebből jól látszik, hogy egy képzőművészeti kollekció kialakulásában általában a gyűjtő egyénisége a döntő tényező. E perspektívából közelítve a Patkó Imre kollekcióhoz, azonnal szembetűnik a műgyűjtőt leginkább jellemző vonás, a teljes, mindenfajta előítélettől mentes nyitottság még az olyan extrém művészeti megnyilatkozások iránt is, melyeket a kor közízlése s hivatalos kultúrpolitikája üldözendőnek tekintett.

Patkó Imre fogékonysága, élete végéig megmaradó hajlama arra nézve, hogy a kortárs képzőművészet képlékeny szövevényében keresse és támogassa az előremutató alkotói kísérleteket részben a hosszabb-rövidebb nyugati útjai során magába szívott szellemiségben, részben pedig minden új iránt való vonzódásában gyökerezett. Ezt a vonzódást, amihez természetes módon kapcsolódott a művészet, a veleszületett tehetség, az alkotó ember irányába megmutatkozó feltétlen tisztelet, Patkó Imre állandó és naprakész tájékozottsága tartotta életben. Ütött-kopott Saab gépkocsijával érkezve gyakori vendége volt a műtermeknek, ahol nem csupán vásárlások, ajándékozások, de éjszakába nyúló viták, beszélgetések is zajlottak.

Élete utolsó két évtizedében fontos feladatának tekintette a fiatal tehetségek gondozását. Az arra érdemesnek ítélt kezdőktől — gyakran főiskolásoktól — festményeket, grafikákat vásárolt, az ismeretlentől mereven elzárkózó kultúrintézményeknél pedig kijárta, hogy kiállításokat rendezzenek nekik. Bemutató, kritikai írásokat szövegezett, lapszerkesztőként más anyagi forráshoz alig-alig jutó, ifjú művészek rajzait, illusztrációit közölte.

 

Almási Tibor

 

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr165760175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.