nyitott színes eleven

A pusztulás képei

2014.01.17. 08:41

600D_MG_1758.jpgAz 1935-ben megkezdett hatósági légoltalom kiépítésének egyik első állomását Győrben, az Apátúr ház épületben találjuk: a nyugati szárny alatti pincerészt légoltalmi célokra építették át és rendezték be. A téglaboltozatos helyiségek hivatalosan ma is óvóhelyként vannak regisztrálva, így a pincében működőképes állapotban találjuk az 1930-as évektől egészen az 1960-as évekig használt, különböző korszakokban beépített légoltalmi eszközöket, berendezéseket.

A kiállítás és emlékhely Győr város leggyászosabb napjára, az 1944. április 13-i bombatámadásra emlékeztet. A falakon elhelyezett második világháborús plakátok mellett a helyi légoltalom felhívásai, a város lakosságára vonatkozó parancsok, illetve Légo utasítások kaptak helyet. Az óvóhely belső termében a légitámadás idején Dobos Vilmos által készült fényképfelvételek folyamatos vetítése idézi fel a tragikus eseményeket. Az azonosított áldozatok névsorát tartalmazó, egy egész falfelületet elfoglaló tábla az értelmetlen pusztítás mementójaként figyelmezteti a borzalmakra a látogatókat.

l.jpg

A szövetségesek 1944 áprilisában, több hullámban, 386 tonna bombát zúdítottak a városra. 1944. április 13-án 163 amerikai nehézbombázó magyar és szerb célpontok megsemmisítésére kapott parancsot. A B17-esek a győri vagongyár repülőgyártó csarnokait és üzemi repülőterét lőtték, de nem kímélték a munkásházakat sem. Győr történetében a legtöbb halottat követelő amerikai támadás áldozatait tízezrek kísérték utolsó útjukra. 1945 tavaszáig 24 légitámadás érte a várost.

 

Vargáné Veronika

múzeumpedagógus

Fotó: Tanai Csaba Taca

 

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr475762222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.