nyitott színes eleven

mad.jpgNéhány napja moziba invitált egy barátom. Sci-fi rajongók vagyunk mind a ketten, és már rég találkoztunk, gondoltam, miért is ne üljünk be popcornnal az ölünkben egy távoli világ elé, pláne, hogy manapság a 3D miatt az a vászonra álmodott világ már nem is annyira távoli. Azt hittem, néhány órácskára kiléphetek végre a mindennapokból, és a munkától is megszabadulhatok. Mekkorát tévedtem!

 

Az első fél órában még nem volt különösebb baj. Világűr, felrobbant műholdak, ágyúgolyóként Föld körüli pályán száguldozó űrhajótörmelékek, és természetesen életveszély minden mennyiségben. Egyszóval a dolgok a lehető legnagyobb rendben mentek. Még akkor se fogtam gyanút, amikor a főhősnő — a sármos férfi főszereplő unszolására — elárulta, hogy neki bizony valaha élt egy kislánya, de négy évesen meghalt szegény. Miért is gyanakodtam volna? Ugyan mi köze ennek Madáchoz és Az ember tragédiájához, melyekkel a múzeumban nap, mint nap találkozom? Amikor azonban a főhősnő — aki hivatását tekintve egyébként kutató — végleg egyedül maradt az űrben, feladta, meg akart halni, lelki támaszul pedig gondolataiban élő gyermeke szolgált számára, egyszerre derengeni kezdett valami. Ráadásul egyetlen cseppnyi üzemanyag (és vodka, de az most nem fontos) sem állt rendelkezésére, ezért csakis a Föld vonzerejére számíthatott a hazautazásban! Hajaj, gondoltam ekkor, és öntudatlanul izegni-mozogni kezdtem az ülésemben. Honnan a csudából ismerős ez a jelenet? És akkor a fejemhez kaptam: Nem Ádám keresi a halált Az ember tragédiájának űrjelenetében, nem ő az, akit visszahúz végül a Föld, és nem ő választja-e a halál helyett az életet, amikor a gyermekére gondol? Hát, persze!

 

Néhány napja azon tűnődtem, hogyan írhatnám le hatásosan néhány ezer karakterben a már milliószor, nálam sokkal okosabb emberek által hangoztatott tényt, miszerint Madách zseni volt, és elmondani, miért érdemes a rám bízott Madách-gyűjteménybe ellátogatni. Miért érdemes több mint száz éves papírokat nézegetni, számos képzőművészeti alkotás, eredeti dokumentum közt bolyongani, ahogyan bolyongott a fent említett film főhőse, és Ádám a Tragédia jeleneteiben? Aztán, ahogy az a mesében lenni szokott, segítségemre sietett az élet, és gondosan elmagyarázta, mint egy kisgyereknek, hogy ha netán eltévednék, Madách Imrétől bármikor kaphatok útmutatást. Lám — még ha a tengerentúlon nem is tudnak róla — Hollywood is tőle lopott.

 

Kácsor Zoltán

irodalomtörténész

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr275762226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.