nyitott színes eleven

110_tv02kep1___locsei_feher_asszony.jpgA sors kiszámíthatatlan útjai azonban csakhamar váratlan irányba terelték a fejleményeket. Igaz, hogy Géczy Júlia töprengései közben végül is arra az elhatározásra jutott, hogy elégeti a Rákóczitól származó, s Pálffy Jánosnak felajánlott leveleket (hiszen azok átadásával apját árulta volna el), és mindent elkövetett annak érdekében, hogy Géczy Zsigmond Lengyelországba menekülhessen. A végső felelősségre vonást mégsem kerülhette el. Pálffy János gróf ugyanis nem feledkezett meg a szép asszony bizalmas közléséről, és a mozgalmas napok elmúltával követelte az említett leveleket, amelyek akkor már a tűz martalékául estek.

 

Ő persze nem merte tettét bevallani, hanem húzta-halogatta az időt és birtokadományozási dokumentumainak kiadását sürgette. Löffelholz altárbornagy azonban éppen ezekben a hetekben fogatott el egy újabb lengyelországi küldeményt, amelynek leveleiben arról is említés történt, hogy korábban már Géczy Júlia is kézhez vett valamilyen hasonló csomagot és az emigrációban levő fejedelem reméli, az abban küldött leveleket megkapták a címzettek.

 

A dolgok alakulásáról természetesen Herberstein, a főhaditanács elnöke is tudomást szerzett, de Pálffy ettől függetlenül most már nem ismert tréfát és megalkuvást. Jóllehet a Pozsonyból menekülő lőcsei fehér asszony levélben töredelmesen közölte a tényállást a tábornokkal, ő nem tétovázott, hanem haladéktalanul elfogatta és vöröskői várába záratta.

 

Az előzetes vizsgálatok, kihallgatások csakhamar megkezdődtek. Géczy Júlia sok mindent bevallott, de arról hallgatott, hogy a levelekben édesapjáról is szó esett, bár Géczy Zsigmond ekkor már Korponáról sikeresen kiszökött Lengyelországba. Férjének írt egyik levelében vetette papírra a következőket: „Most mindenem oda van, a császár nem írta alá az adományozást, a megszerzett jószágoktól, mindenestől elesem, magam pedig tömlöcben vagyok. De nemcsak tömlöcbe, akár a hóhér kezére kerülök is, édesapámat el nem árulom!” (A gyermeki szeretetnek, ragaszkodásnak ez a megnyilatkozása az egyetlen pozitívum, amit a bűnös asszony javára lehet írni!) Időközben az országgyűlés a császár parancsára úgynevezett „delegált bíróságot” rendelt ki az eljárás lefolytatására, az udvari kancellária pedig a legszigorúbb kivizsgálást köve-telte, ami annyit jelentett, hogy szükség esetén a kínzatás legkülönbözőbb módszereinek alkalmazására is sor kerülhetett. A bíróság elnöke Koháry István volt, tagjai között pedig Meszlényi János, Győr megyei alispán nevét is megtaláljuk.

 

A tulajdonképpeni per 1713-ban kezdődött és az ítélet kihirdetéséig majdnem egy év múlott el. Géczy Júlia ekkor már Vöröskőről Magyar-Óvárra, majd később Győrbe került, ahol a régi Városháza alagsori börtönében, katonai őrizet mellett várta tragikus sorsának beteljesedését. A bírósági eljárás elhúzódását főleg az a körülmény okozta, hogy a delegáltak egy része kétségbe vonta azt a lehetőséget, hogy nemesasszonyt tortúra alá vegyenek. Végül is Illésházy kancellár, majd maga a császár adott utasítást a raboskodó asszony megkínzatására, azzal az érveléssel, hogy ha nincs is olyan törvényes paragrafus, amely ezt megengedi, olyanról sem tud a joggyakorlat, amely a tortúrát megtiltaná. Csupán annyi engedményt tettek, hogy a tüzes vassal való kínzatástól eltekintettek, de a megcsigáztatás szenvedéseit nem kerülhette el. Ez abban állott, hogy a hóna alá erősített kötélen – csiga segítségével – felhúzták és a lábaira súlyos köveket akasztottak. Ezt az eljárást csak olyan rabokkal szemben alkalmazták, akiknek a halálra ítélése elvileg már el volt döntve.

 

Géczy Júlia a szörnyű szenvedések közepette sem vallott be többet, mint vizsgálatának kezdetén, de ezek a tények már mit sem változtattak azon az ítéleten, amelyet 1714. szeptember 25-én hajtottak végre a győri vár piacán (a mai Széchenyi tér északkeleti részén). E napon ugyanis nagy katonai segédlet mellett, a hóhér délelőtt 11 órakor, a szeme láttára elkészített vérpadon ütötte le a szép szőke asszony fejét. Az indokolás főben járó bűnként a titkos levelekkel való csempészést, a Rákóczi-tábor emigrált tagjaival való cimborálást, kapcsolatban állást emelte ki. Magyar szemmel nézve azonban Géczy Júlia tulajdonképpen az emberi igazságszolgáltatás megbocsáthatatlan feladásáért bűnhődött meg olyan mértékben és módon, ahogyan azt valóban megérdemelte.

(Kisalföld, 1976. augusztus 15. sz.)

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr555842595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.