nyitott színes eleven

liberator.jpgA Magyar Ispita időszaki kiállító terme ad helyet április 11-től annak a nagyszabású kiállításnak, mely az első és második világháborúnak, valamint a győri bombázásnak állít emléket. 

            A négy teremből álló kiállítás az első világháború emlékeivel kezdődik, ahol láthatók lesznek korabeli katonai felszerelések, egyenruhák, fegyverek. Valamint a látogató megismerheti Közép-Európa legmodernebb gyára, a győri Ágyúgyár történetét is. A kiállításban tovább haladva a két világháború közti események kerülnek előtérbe, főként az ipari fejlődésre, a Rába Vagon- és Gépgyárra helyezve a hangsúlyt. Ezt követően a második világháborúba időszakába csöppenünk, miközben megemlékezünk a győri bombázás 70. évfordulójáról is, méltó emléket állítva a légitámadások során elhunyt áldozatoknak.

 

            A kiállítás — melynek már címe is sugallja — az emberi sorsokra épül, hiszen a látogató így képzelheti bele magát leginkább az események sodrásába. A költők, írók személyes élményei, gondolatai mellett a tárlat középpontjába egy győri születésű katona, Fejes István kerül, aki az I. világháborúban mint gyalogos, majd gépkocsivezető vett részt, a II. világháborúban pedig a légierőnél volt pilóta. A több mint 300 bevetésével rekordot állított fel. Emellett az érdeklődő megtekintheti azt a nemrég a múzeum gyűjteményébe került és a kiállításra restaurált csanaki babakocsit is, amely mellé közvetlenül bomba hullott, és a benne fekvő kisfiúval együtt szerencsésen túlélték a támadást.

 

gyor.jpg

            A kiállítás Győrben egyedülállónak számít, hiszen számos olyan felbecsülhetetlen értékű tárgyat láthat majd az érdeklődő, melyek ez idáig nem szerepeltek történeti kiállításokon. A rendezésben a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kollégáin kívül a Hadtörténeti Intézet és Múzeum több munkatársa is közreműködött, akik a szakmai segítség mellett tárgyakkal, fotókkal segítették munkánkat. 

Kiállítás megnyitó és megemlékezés a győri bombázás 70. évfordulója alkalmából április 10-én 17.30 órakor lesz, a Magyar Ispita időszaki kiállító termében.

 

képforrás: hir24

 

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr565974284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.