nyitott színes eleven

Szinnyei.jpg1970 óta ünnepeljük a Föld Napját, és állunk meg egy percre átgondolni, hogy mi mindent is köszönhetünk a bolygónak, és mi mindent is tehetnénk azért, hogy tovább élvezhessük a kincseit. Ma a Rómer Blogon magunkat nem meghazudtolva ünnepeljük a Föld Napját, a magyar tájképfestészet kiemelkedő alakjairól, és munkáságukról olvashattok dr. Szinyei Merse Anna írásában. Érdemes megjegyezni, hogy több név is szerepel az összeállításban, akiknek alkotásait a Titkos Gyűjteményben is megcsodálhatod!

 

 

 

„ Az emberiség a legrégebbi időktől kezdve megfigyelte és ábrázolta természeti környezetét, sokáig azonban csupán egy-egy kiragadott részlet szimbolikus rögzítésére szorítkozott. (…) A modern értelemben vett realisztikus tájkép a XVII. századi Hollandia szülötte, míg az ideális tájfestészet francia származású mesterei: Claude Lorrain és Nicolas Poussin Rómában működtek. Mindkét irányzat magyar követői fontos szerepet játszottak a műfaj hazai megerősödésében, de csak a múlt századtól kezdve, mert korábban nemigen beszélhetünk magyar tájfestészetről.

 

index.jpgA XVIII-XIX. sz. fordulóján terjedő felvilágosodás a közvetlen tapasztalat, a megfigyelés elsődlegességét hirdette. A topográfiailag pontos tájleírás hűvös objektivitásával a természettudományok segítőjévé vált. A szinte érzelemmentes, részletező természetlátás sokáig továbbélt a veduta festők és a tájrajzolók között, mint azt Libay Károly Lajos életművének nagy része (pl. Regensburg, 1849). A klasszicizmus másik kedvelt műfaja a barokkban elterjedt ideális tájkép, mely id. Markó Károly és követői révén Magyarországon még a XIX . sz. második harmadában is népszerű volt.

 

 

 

tengeri.jpgA klasszicizmus hideg észkultusza ellenében gyorsan megerősödő romantika eszmeáramlata majdnem az egész század folyamán befolyást gyakorolt a magyar művészetre. Legkorábbi képviselője, Kisfaludy Károly már 1822-től, tehát a francia romantikával szinte egy időben festette szenvedélyes hatású, mozgalmas kompozícióit tengeri viharral (Tengeri vész, 1820-as évek), az elemek drámai összecsapásával. Felfogása inkább az északi népek heroikus, a természet fenyegető erejét hangsúlyozó tájfestészetével rokon, mintsem a későbbi magyar romantikus tájfestészet érzelmességével.

 

A hatásos csoportosítást, a világításbeli ellentéteket kereső romantikus festő egyre behatóbb természeti megfigyelései, fogékonysága a légköri változások festői rögzítése iránt lassanként magával hozta a tájfestészet átalakítását, melynek következtében a múlt század utolsó harmadára Magyarországon is megszületett a naturalizmus és a realizmus tájábrázolása.

 

Az 1860-as évektől mindenütt terjedő világos festés a műtermi világítás, az ú. n. galériatónus évszázados egyeduralmának megrendülését hozta magával. Az akadémikus szabályokkal gúzsba kötött idealizáló festésmód merevsége többé nem volt alkalmas a megízlelt szabadabb felfogás kifejezésére. A művész már nem csak kívülről szemléli a tájat, az életet, ezért egyre nagyobb szerepet kap festményeiben saját élményvilága, személyes környezete. Nem a múltra, hanem a jelenre tekint. Művészetének immanens jellege témaválasztásából éppúgy kiviláglik, mint a romantikából a realizmus, majd az impresszionizmus irányába fejlődő stílusából. A művészeti műfajok hierarchiája fokozatosan átalakul és a tájkép főszereplővé válik.

reggel.jpgA magyar realista tájképfestészet egyik legfontosabb fejezete Paál László tragikus hirtelenséggel lezáruló életműve. Nála a természetábrázolás nem csupán a gondosan megfigyelt részletek objektív rögzítését jelenti, hanem többet, megrázóbbat: egyéni érzéseinek a tájra való kivetítését (pl. Reggel az erdőben, 1875). Művészetének ez a gazdag érzelmi töltete avatja őt a barbizoni iskola egyik legértékesebb képviselőjévé. Munkácsy Mihály több műfajban alkotott jelentőset. Életművének egyik legérdekesebb vonulatát képezi alig valamivel több, mint ötven tájképe, melyek többségén feltűnnek figurális képeinek drámai hangsúlyai.

 

 

 

 

484px-Szinyei_A_hinta.jpgMunkácsy és Paál László Franciaországban kialakított nagyszabású realista tájfestészete egyelőre visszhangtalan maradt a hazájukban dolgozó honfitársaiknál, sőt Lotz Károly és Székely Bertalan ilyen irányú munkássága sem talált követőkre. Még kevésbé méltányolták Szinyei Merse Pál szinte eszköz nélküli, keresetlenül üde festői nyelvezetét és újszerű témáit. 1868 - 69-ben készült vázlatainak (pl. Hinta, 1869; Mályvák, 1868-69) merész eredetisége mutatja, milyen önállóan talált rá a képegységet biztosító komplementer és kontraszt színek hatására, illetve a színek fénytelitettségét jelző valőrök problémájára.

 

A tájfestészet kiteljesedésében komoly szerepet vállaltak a művésztelepek. A XIX. század második felében Európa majd minden régiójában alakultak olyan művésztársulások, amelyek egy-egy szép fekvésű városka vagy falu vonzáskörzetében művészteleppé szerveződtek. E telepek szükségszerűen váltak a plein-air szülőhelyeivé, hiszen az ott alkotó művészek a képeket a természeti motívum előtt kezdték festeni, és többnyire ott is fejezték be.

 

A modern művészet születésekor komoly szerepet kapott a szintetikus látásmód. A természet esetlegességei mögött nagyobb összefüggéseket kereső festői tudatosság vezetett a posztimpresszionizmus egymástól különböző életműveinek létrejöttéhez, sőt az ezután született áramlatokhoz is, melyek alapjaiban módosították a festők természetéhez fűződő viszonyát és ilyen módon magát a tájképet is.

 

800px-Nemes_Lampérth_József_painter_Landscape_1917.jpgA magyar avantgárd törekvések expresszionizmus felé mutató megoldásaiból főként Nemes Lampérth József (pl. Tájkép, 1917) és Mattis Teutsch János (pl. Tájkép, 1910-es évek) természetfelfogását érdemes kiemelnünk. Mindketten a Kassák Lajos körül tömörülő aktivista mozgalom tagjai voltak. Már szó sincs természetutánzásról, költői atmoszférateremtésről, egyedül az autonóm képi világ belső törvényei érvényesülnek. A tájképfestészet a végpontjához érkezett: ami ezután az absztrakcióval következik, az már a tájkép tagadása.

 

 

 

alfoldi-temeto-9167-29799.jpgA posztimpresszionizmus korának több magányos művészegyénisége működött Magyarországon. Rippl-Rónai József tájképei a dekoratív képépítkezés érdekes megoldásait nyújtják (pl. Alföldi temető, 1894). Csontváry Kosztka Tivadar művészetében a tájkép többrétű, gazdagabb tartalomhoz és sokkal összetettebb szerephez jutott, mint a korszak bármelyik mesterénél. Gulácsy Lajos pedig a földi valóság fölé emelkedő költői fantáziavilág káprázatát kereste és ezzel a szürrealizmus magyar előfutára lett.

 

 

 

A magyar táj változatossága a két világháború közötti időszakban is nagyszerű festői életműveket ihletett: a Balaton párás, remegő atmoszférája Egry József csodálatos fénysugaras képszimfóniáit (pl. Visszhang, 1936), a Duna-kanyar Szőnyi István gyengéd költészettel teli színharmóniáit, Szentendre a konstruktív képépítkezés puritán mesterét, Barcsay Jenőt ihlette meg.

 

egry_jozsef_visszhang.jpg

 

A tájfestészet sosem halhat el: mindig lesz mondanivalója számunkra az életterünket jelentő természetről és az általa kiváltott gondolatokról, hangulatokról. ”

 

forrás: hung-art.hu

képforrás: internet

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr66067701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása