nyitott színes eleven

Mezei Kiss 2014.05.13 146.jpgMezei Gábor belsőépítész, az antropomorf „emberlelkű bútorok” tervezőjének festményei és kollázsai ismeretlenek a nagyközönség számára. Ugyanakkor alkotói alapállásához, tervezői életművéhez számtalan ponton kapcsolódnak. Saját szavait idézve, azt mondja erről az oldaláról: „nagyon szeretek festeni, az olajfestékkel való küzdelem, a kenés szinte érzéki élvezet”.

Valóban, képeit áthatja a humor, a játék, a felszabadult kifejezés öröme. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne pendítenének meg komoly témákat. Hiszen a kollázs-technika alkalmas új összefüggésekre, új jelentésekre vagy éppen rejtett igazságokra rávilágítani azáltal, hogy különféle időrétegből vagy területről származó elemet egymás mellé helyez.

Festői világát különleges élőlényekkel népesíti be. A madarak hol kísérőként, hol főszereplőként tűnnek fel, a törzsi művészet maszkjait idéző fejek a majom, azon belül is a gorilla vagy a pávián vonásait viselik magukon. A csoportábrázolásait gyakran a középkori, vízköpőszerű sárkányhüllők egészítik ki. Az emberi figurák megsokszorozódott végtagokkal, szemekkel, arcokkal egymásba és egymásból nőnek ki. Ezek a hibrid lények, összekapcsolódnak Mezei egyedi, organikus bútorainak olyan fő motívumaival ősi jelképekkel, mint a napkorong, az életfa, az angyal vagy a szárny. Maguk az életművet fémjelző trónusok szintén feltűnnek ennek a sajátos világnak részeiként.

A szürrealitás mellett ugyanolyan hangsúlyosan jelenik meg a geometrikus absztrakció. A két, egyébként eltérő látásmódot és formanyelvet az Európai Iskola művészetében kereshetjük, melynek édesapja, Pán Imre és nagybátyja Mezei Árpád az alapító tagjai voltak. Ennek relikviája, és máig ható jelene a fantasztikus apai gyűjtemény, amelynek gyarapítását a fiú is folytatta.

A képek sokrétű utalásrendszerében kiemelt helyet foglalnak el a tudatos művészettörténeti hivatkozások. A nagy képzőművész-elődök, mint Kassák Lajos vagy Korniss Dezső kompozíciós átírásai mellett konkrét átvételekkel is találkozunk

A ritkán látható festmények és kollázsok, kiegészítve a tervezői munkásság jeles darabjaival egyrészt egy kivételes életmű személyes vizuális naplójába engednek betekintést, mintegy számot adva az alkotó gondolatairól, eszméiről, tájékozódási pontjairól, másrészt szélesebb értelemben vett látleletet nyújtanak korunkról és kultúránkról.

Alkotásai között számos megbízás Győr városához kötődik. Tervei szerint valósult meg többek között a bencés rendház műemlék épületében található Széchényi patika berendezése, Borsos Miklós szobrászművész állandó kiállításának enteriőrje és a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium kápolnája.

Mészáros Zsolt

 

meghivo_4-2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr386505961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.