Azt hiszem, a tél örömei egy bizonyos kor után megváltoznak. Gyerekként várjuk a havat, mehetünk szánkózni, hóembert építeni. Aztán amikor mondjuk az autóban a gyerekülésből a vezető helyére pattanunk (remélhetően pár év átfutási idővel) akkor igazán átértékeljük a téli csodavilágot.

2014 első havazása a Fruhmann-házban ért. A Magyar Kultúra Hete programsorozatunk kapcsán, a Tárlatvezetés napján én oda látogattam el. Tanai Péter néprajzos előadására huppantam be többedmagammal, hiszen a délelőtt 10-es kezdés dacára azért voltunk jó páran.

Induljunk el a kályhától!

A mondás megalapozottnak tűnik, hiszen mint annyi minden más mögött, egy szépen megmunkált, mázas cserépkályha mögött is több, van, mint azt az ember gondolná.

Tudtad például, hogy a kályha szavunk honnan ered? A győri fazekasok céhének levelében olvasható, hogy vizsgakövetelményként az a fekete fazekas, aki kályhássá akar lenni, 100 fekete kálhából építsen egy kemencét. Ezt csak úgy tudjuk értelmezni, ha a kálha szó, azt a négyszögletes tál alakú cserepet jelenti, amiből a kemence épült és épül mind a mai napig. A kályha szavunk tehát ide vezethető vissza.

Érdekházasság

Kevés dolgot szeretünk mi emberek jobban, mint a téli hidegből, a jó meleg lakásba bemenni. Talán csak azt, ha egymásról tudunk meg érdekes, „titkos” információkat.

Hogy egy kis pletykát is belevigyünk a történetbe, a győri illetőségű Mágner féle cég utódainak hálát követően is nagy értéket képvisel a működő kályhaüzem, nem beszélve a kapcsolati tőkéről. Ezt felismerve házasodott be Dachauer János a családba, így megörökölte ezzel a fent említett javakat.

Szintén Pétertől hallottam az előadáson azt a mondatot, hogy „Isten volt az első fazekas, hiszen Ádámot sárból gyúrta”. Az is legalább annyira kemény munka lehetett, mint maga a cserépkészítés egy-egy ilyen műremekhez. A Fruhmann-ház műhelyében egy videó felvételen mi magunk is láthattunk a munkafolyamatot, hogyan lesz az agyak kupacból formálható anyag, majd pedig cserép, amit később kiégetnek.

Az utolsó teremben, a pavilonban már nem volt agyag, nem voltak szerszámok, csakis a csodás kályhák, amik közül nem csak én vittem volna haza minimum kettőt, de érdekes volt látni a társaim szemében is az elragadottságot egy-egy alkotás láttán.

Az első teremben a múlttól, a cserépedényektől indultunk, a tárlatvezetés végén pedig a jövőbe érkeztünk. A Kályhamúzeum padlásterében egy olyan egyedi kialakítású, és felszerelt oktatóterem található, amely alkalmas iskolás csoportok, szakkörök fogadására. Itt kapott helyett az a több száz gipsz öltőforma is, amelyeket egykoron valóban kályha remekek elemeinek formálására használtak.

A közeljövőben nagy attrakcióra készül a Kályhamúzeum, ez év második felében elkészül egy olyan projekt, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a kályhákhoz, fazekassághoz kapcsolódó viszonyunkat. Természetesen mi magunk is beszámolunk majd róla, addig is, ha felkeltettem figyelmeteket a múzeum iránt, látogassatok el a Kiss János út 9 szám alá, győződjetek meg Ti magatok a csodás kályhákról. Ám ha nem voltam én elég meggyőző, hallgassátok meg Tanai Péter néprajzos tárlatvezetését, ami a képi élményt ugyan nem adja vissza, viszont tökéletesen elmeséli a Fruhmann-ház történetét, induljatok el velünk a kályhától.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.