nyitott színes eleven

Lakkcipőket fényesíteni!

2014.02.03. 20:43

images.jpgA divatirányzatok jönnek, mennek, festészetben, szobrászatban, zenében. Azt hiszem akkor lesz valaki a saját műfajának királya, ha sosem tud kimenni a divatból. A király szó éppen megfelelő, hiszen sokszor nevezték így mai hősünket. Komár Lacit, a magyar Rock and Roll királyát…  

 

Zenei munkássága legalább annyira színes, mint amilyen ő maga volt.

 

1962–1965 Scampolo,

1965–1967 Dogs

1966-ban részt vett a Táncdalfesztiválon

1967-től ismét a Scampolo tagja volt, szólistaként.

1969–1970 között az Atlas és a Bergendy-együttessel lépett fel.

1970-ben jelent meg első szólókislemeze Jóbarátom címmel.

1971–1972 között a Non-Stop együttes énekese volt.

1973-ban a Szemek, Szájak, Szívek együttes tagja volt

A hetvenes évek második felében a Sprint együttes tagja volt

1979-től szólóénekes.

1981-ben jelent meg első önálló nagylemeze, melyet később számos újabb követett.

 

Komár stílusát nem nehéz bekategorizálni. A magyar Elvis Presleynek is nevezték, bár voltak olyan újságírók, akik azt állították, Elvis volt az amerikai Komár Laci.

 

Nem csak egy korosztály rajongott a fergeteges csípő és lábmozgásért, a bársonyos mély hangért, és az aftershave illatú, mélyen kigombolt ingű énekesért. Van, aki látta felbukkanni, van, aki felnőtt a zenéjén. Akad, aki vele együtt ismerte meg a rock and rollt, és van olyan, akinek a szülei „segítették a komárosodását”.

 

A rajongók most Győrben is pörgős szoknyát, cica szemüveget, hawaii inget, és lakkcipőt vesznek magukra, mert február hetedikén este hétkor igazi csemege vár rájuk. Szilasi Lajos zenész, és Nagy Balázs színművész eleveníti meg Komár Lászlót a színpadon, a Platina táncstúdió, és a Dunaszegi Színjátszó kör segítségével.

Az Esterházy-palota pár órára Rock and roll kastéllyá változik, nemre, korra való tekintet nélkül, minden kócost szeretettel várunk.

 

UI: Lakkcipőt fényesíteni!

 

Kép forrás: life.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr545797154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása