nyitott színes eleven

Munkácsy Mihály

2014.02.20. 14:26

munkácsy_ásítóinas_partyponty.jpgMunkácsy Mihály, eredeti nevén Lieb Mihály, a magyarországi realizmus egyik legkiemelkedőbb egyénisége volt. Ezen a napon lenne 170 éves.

 

 

 

 

Asztalos inasnak tanult Békéscsabán, majd a segédi bizonyítvány megszerzése után Aradra ment. 1860-ban betegsége miatt kénytelen volt visszatérni nagybátyjához Gyulára, ahol először egy Fischer nevű helyi rajztanártól vett órákat, majd Szamossy Elek tanítványa lett. 1863-ban megfestette első olajképét, a Levélolvasást.

 

 

nagykep.jpg

 

 

1863-1864 között Budapesten elnyerte a Képzőművészeti Társulat támogatását, lelkes pártfogókra talált Ligeti Antal és Than Mór személyében. Ezután felvették a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahonnan a tandíj befizetésének elmulasztása okán fél év múlva kizárták. 1866-ban beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, mestere Wagner Sándor volt. Ekkor készült a Vihar a pusztán című alkotása.

 

 

muteremben_fekete.jpg

 

 

1867-ben a Párizsi Világkiállításra utazott, ahol nagy hatást gyakoroltak rá Gustave Courbet művei. Elhagyta az akadémiát; megismerkedett Wilhelm Leibl német festővel.Életműve számtalan híres festménnyel gyarapodott haláláig.

 

 

golgota.jpg

 

 

Munkácsy élete során megpróbálkozott az öngyilkossággal is, egyre romló idegállapota miatt először Baden Badenba, egy évvel később az endenichi szanatóriumba szállították. 1900. május 1-jén halt meg.

 

képforrás: mek.oszk.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr365824158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása