nyitott színes eleven

Mednyászky László

2014.04.23. 09:19

30foto.jpgA Rómer Blog születése óta igyekszünk alkalmat találni arra, hogy bemutassuk egy-egy festő, szobrász, művész munkásságát, alkotásait. A mai születésnaposunkról már olvashattatok nálunk, akkor életrajzát téli képekkel fűszereztünk, hiszen akkor még javában hóban jártunk. Mednyánszky László ma lenne 162 éves. A titkos Gyűjtemény – Remekművek Aba-Nováktól Vaszaryig című kiállításunkban is szereplő alkotó ma ismét bemutatkozik a Rómer Blogon, ezt pedig tavaszi képeivel színesítjük.

 

 

 

06Gesztenye.JPG

 

Mednyánszky nemesi családból származott, valószínűleg zsenge ifjú korában nem gondolta volna, hogy merre halad majd élete. Münchenben, majd 1873-1877 között Párizsban tanult. Barbizonban Paál László társaságában festett. 1880-tól Bécsben és Beckón élt, felváltva, 1888-1892 között ismét Párizsban élt. Tájfestészete a barbizoni felfogásból indult, de örökös vándorlása során a természet alapos ismeretéből festői igényessége rendkívüli erejű műveket alkotott.

 

15patakparton.jpg

 

A század vége felé az élet legszélső végein élők felé fordult. Nyaranta Nagyőrön dolgozott, de a Tátrától az Adriáig bejárt minden vidéket, ha arra felé vitt útja, szívesen elidőzött a szolnoki művésztelepen és a Nagyalföld más tájain is alkotott, ezért az alföldi festőkhöz is kapcsolják művészetét.

 

 

09kerteszlak.jpg

 

Képein túladva, pénzét a rászorulók közt szétosztva, a létminimum határán élt. A naplóját franciául és magyarul író báró, mély műveltségű művész, egész életét megkeserítő ízületi fájdalmai dacára, szüntelen gyalogos vándorutakon járt. Járványos betegeket ápolt, a 1879-es szegedi nagy árvíznél segített, a csavargóknak próbált megélhetést szerezni.

 

01viragzofak.jpg

 

07mednyanszky.jpgVágó Pállal, Olgyay Ferenccel együtt jócskán besegített 1893-94-ben Feszty Árpádnak a „Magyarok bejövetele” c., azóta Feszty-körképként híressé vált történelmi képének megfestéséhez. Mind Vágó, mind Mednyánszky kitűnő alakábrázoló, Olgyay pedig jó tájfestő volt.

 

Képein rendkívüli lelki mélységben ábrázolja a magányt, a kiszolgáltatottságot. Kritikusait is megdöbbentette a borzongató realitás, ahogy a születéstől már végleg nyomorra ítélt embereket bemutatja. Csavargóképei egyre tömörebbek. Az első világháború csak drámaibb színtere volt a szenvedésnek és halálnak, harctéri rajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt, mint a háborúról tudósító művészcsoport (Kunstgruppe) tagja.

 

02.JPG

 

Mednyánszky az alkotásaiból befolyt összeget a rászorulók közt osztotta szét és ő maga szegényen, magányosan halt meg. Az alkotásai azonban nem vesztek el, egy részét mi magunk személyesen is megcsodálhattuk már, például 2003 októberében a Nemzeti Galériában, ahol több mint 500 alkotását állították ki. Napjainkban is láthatsz Mednyánszky képeket, múzeumunk kiállításában, „A titkos gyűjtemény – remekművek Aba-Nováktól Vaszaryig”, még május 4-ig várja a látogatókat, Téged is, ahol a festő egy katona, és egy csavargó portréját nézheted meg.

 

 

Forrás: wikipedia.hu

Képforrás: http://www.amilapunk.hu/eozin

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr66071705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása