nyitott színes eleven

Anna Margit

2014.06.03. 09:33

eletrajz.jpgAnna Margit festőre emlékezünk ma a Rómer Blogon. aki 23 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el.

 

 

A Vaszary-festőiskola növendéke volt (1932-36) Első kiállítását 1936-ban férjével, Ámos Imrével együtt az Ernst Múzeumban rendezték meg. 1937-ben mindketten Párizsba utaztak, s megismerkedtek M. Chagall-lal - első korszakában Ámos művészetével rokon felfogású, a lírai hangütést groteszk elemekkel ellenpontozó műveket alkotott.

 

anna_margit-elet_es_halal-25_94.jpg

 

1945-1948 között - Európai Iskola tagjaként több egyéni és csoportkiállításon szerepelt. Ekkor jelent meg műveinek alapmotívuma, a bábu mint a történelem viharainak kiszolgáltatott ember jelképe. Festésmódja nyersebbé, elementárisabbá vált. 1949 után sokáig nem lehetett részese a művészeti életnek. Az 1960-as évek közepétől jelentkezett újra hol fojtott tragikumot, hol gyermeki tisztaságot sugárzó jelenteivel, a bábumotívum fekete humorral átszőtt, a szürrealitás és az expresszivitás eszköztárából merítő metamorfózisaival. Szentendrén 1984-ben állandó kiállítás nyílt Anna Margit és Ámos Imre műveiből.

szuleteshez.jpg

 

Forrás: hung-art.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://romer.blog.hu/api/trackback/id/tr786262320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása