Amikor rejtélyről, titokról van szó, mi emberek rögtön felkapjuk a fejünket. A génjeinkben van a kíváncsiság. A titkos gyűjtemény – Remekművek Aba-Nováktól Vaszaryig című kiállítást meg sem lehetne érteni, ha nem ismerkednénk meg a műgyűjtő, Kövesi István életútjával, és így az amúgy is egyedülálló gyűjtési teljesítmény eszmei értéke a négyzetére emelkedik.

 Kövesi István zsidó származású volt, csont soványan, tífuszosan élte túl a mauthauseni koncentrációs tábort.

Családjából rajta kívül senki sem maradt életben. A háború után megnősült, és feleségül vett egy Auschwitzot túlélő nőt, akinek a nővéreit Mengele doktor vette ki az azonnali halálra várók sorából.

Két gyermekük született, majd vidéken hentesboltot nyitottak és egy kis gazdaságot üzemeltettek az 1949-es államosításig. Kövesi ezután éveken keresztül olajtartályokat tisztított egy budapesti gyárban, napi 16 órában. Ekkor ismét beleszólt a történelem az életébe, és az ’56-os forradalom után átvette egy disszidáló honfitársa mészárszékét.

Húsboltja hamar népszerűvé vált a vásárlók körében, de még a húsárunál is jobban kedvelték a savanyúságait – csalamádéja messze földön híres volt –, amelyek takaros rendben sorakoztak az üzlete polcain. Kövesi emberségéről is hamar ismert lett. A szegényebb vevőknek rendre becsúsztatott egy kis pénzt a papírba csomagolt hús mellé. Jól ment az üzlet, de az adott politikai klímában nem forgathatta akármibe a nyereségét. Így döntött a műgyűjtés mellett, s nem telt el sok idő, míg azon kapta magát, hogy beleszeretett a festészetbe.

Kapolcsi Sándorné történészen kívül, a legfontosabb szaktanácsadója a BÁV művészettörténésze, Sinkó Katalin lett. Vásárlás előtt kikérte a véleményüket és ők segítettek neki megkülönböztetni a hamisítványt az igazitól. – Kövesi bácsi nem volt tipikus műgyűjtő, meghallgatta a történészek, a művészettörténészek tanácsait. Egyszer átölelt, és megkérdezte: – Katika, magának olyan jó ízlése van, mi a véleménye erről a festményről? – emlékszik vissza Sinkó Katalin.

Kövesi szerette a vidám festményeket, de olyan témájú képeket is beválogatott a gyűjteményébe, amelyek az övével ellentétes emberi sorsokat dokumentáltak, például a Perlmutter Izsák nevelt lányáról, Cleóról festett akvarelljét. A sors iróniája, hogy Cleó hozzáment egy perzsa herceghez, majd Perlmutter halála után megörökölte az Andrássy út 60. szám alatti bérpalotát, hogy ott apja végrendelete szerint egy zsidó múzeumot hozzanak létre... (itt székelt később az AVH, jelenleg a Terror Háza múzeuma.)

A ’70-es években Kövesi visszavonult és idejét a maga köré felépített családi idillben töltötte. A kétszázharminc képet tartalmazó gyűjteményben olyan mesterek művei találhatók, mint Kassák, Bortnyik, Vaszary, Rippl-Rónai, Koszta, Tornyai és Perlmutter, vagy Anna Margit és Ámos Imre – akikkel személyesen is találkozott – eddig ismeretlen képei. A hentes-műgyűjtő arra tanította a gyerekeit, hogy vigyázzanak a gyűjteményre és – a szocializmus időszakában – nagyon fontosnak tartotta, hogy a kollekció titokban maradjon.

Kövesi 1981-ben bekövetkezett halála óta a lánya azzal a dilemmával küzdött, hogy továbbra is rejtve tartsa a gyűjteményt vagy szeretett édesapjának élete előtt tisztelegjen annak bemutatásával. A művészetszeretők szerencséjére az utóbbi mellett döntött, és a képeket most feltárja a nagyközönség előtt, hogy utána újra visszakerüljenek búvóhelyükre.

Az egyedülálló tárlatnak 2013 decembere óta múzeumunk ad otthont, és mi sem bizonyítja jobban az értékét, minthogy a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk a nyitva tartását. A kiállítás május 4-ig tekinthető meg az Esterházy Palotában.

Forrás: angolosan.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.